Frusztrációim 7 pontban a Kolozsvári Magyar Színházzal kapcsolatosan

Számomra a kolozsvári színház olyan, mint egy idegesítő pajtás, akivel lehet „játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót”, megélni hihetetlen mélységeket és magasságokat, és aki máskor ügyetlenül gubbaszt egymagában, öncélúan, anélkül, hogy bármi közünk lenne egymáshoz. 

1. Suttogások és sikolyok – Miért kell a poézist kibelezni a didaktikus, szájbarágó magyarázkodás rozsdás bicskájával?

2. Ványa bácsi (2010) – Hasítóan élő, kortárs rapszódiája az érzelmeknek.

  Ványa bácsi (2016) – … és így hal meg lassú tusával a színművészet a Mammon istenének oltárán saját ragacsos vérétől  fuldokolva.

3. Hullámtörés, Angyalok Amerikában, Suttogások és sikolyok, Illegitim – A sikeres filmek vérszípó intermediális piócái.

4. A vágy villamosa – A posztmodern, mesélő önreflexió anakronizmusa 2018-ban.

5. Illegitim – Virtuális valóság kolozsvári provinciális feldolgozásban – avagy avantgárd színház, ahogy nekünk sikerült…   

6. Néha fölöslegesen naturalisztikus, magamutogató és hatásvadász, miközben önironikusan magyarázza a melegvizet.

7. Hol van a színművészet a posztmodernen és Sztaniszlavszkij-n túl?